Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Amédy Coulibaly

MTI Világ

Névtelen sírba temették reggel a kóserbolti túszejtőt

Eltemették péntek reggel a párizsi terrortámadások harmadik elkövetőjét. Amédy Coulibalyt névtelen sírba helyezték a Párizs közeli Thiais-ben – erősítették meg rendőri források a Le Parisien című fővárosi napilap honlapjának értesülését.

MTI Világ

Hiába szóltak a terrorelhárításnak a párizsi vérengzés előtt 10 nappal

Közlekedési rutinellenőrzésen állították meg a kóser boltban gyilkoló merénylőt december 30-án. A neve mellett a nyilvántartásban az szerepelt, hogy a "rendőri erők próbáljanak meg minél több információt begyűjteni anélkül, hogy a gyanakvását felkeltenék". Emellett azt írták, hogy Coulibaly "veszélyesnek tekintendő és iszlamista szervezethez tartozik". A rendőrök hiába értesítették a fogásról feletteseiket és a terrorelhárítási szerveket.

MTI Világ

Máris bíróság elé állították a kóser bolti túszejtő segítőit

Négy huszonéves gyanúsítottat állítottak bíróság elé azzal a váddal, hogy fegyverekkel és autóval segítették az egyik párizsi merénylőt, Amédy Coulibalyt terve megvalósításában. A férfi előbb egy rendőrnőt, később négy túszt lőtt agyon Párizsban és környékén.

hvg.hu Világ

Egy negyedik tettest is találhattak Párizsban

Egy negyedik tettest is azonosítottak a francia hatóságok, aki a Charlie Hebdo elleni merénylet napján lövöldözött egy párizsi elővárosban. A rejtélyes férfi Szíriába szökhetett.

hvg.hu Világ

Az egyik bátor túsz megszerezte a terrorista fegyverét, de az agyonlőtte

A párizsi kóser boltban foglyul ejtett egyik túsz megpróbálta megszerezni a túszejtő egyik fegyverét, de használni nem tudta, a támadó agyonlőtte – írja francia sajtóértesülésekre hivatkozva az olasz Corriere.it. Közben az is kiderült, hogy az egyik megölt túsz a tuniszi főrabbi fia, amúgy francia állampolgár.

180 éven át csökkent az emberek IQ-ja az ólomhasználat miatt tudósok szerint

180 éven át csökkent az emberek IQ-ja az ólomhasználat miatt tudósok szerint

Az ENSZ elárulta hány civil áldozata volt eddig az ukrajnai háborúnak

Az ENSZ elárulta hány civil áldozata volt eddig az ukrajnai háborúnak

Az előző Trump-adminisztráció idején is tervben voltak a Rogán elleni szankciók, sőt Mészáros és Tiborcz neve is felmerült

Az előző Trump-adminisztráció idején is tervben voltak a Rogán elleni szankciók, sőt Mészáros és Tiborcz neve is felmerült

„A Fidesz csak egy módon árthatna Magyar Péternek”

„A Fidesz csak egy módon árthatna Magyar Péternek”

Olasz állatvédők trágyával próbáltak összekenni egy Picasso-festményt

Olasz állatvédők trágyával próbáltak összekenni egy Picasso-festményt

Trump szóban már Putyin szintjén van, de mégis mit akar Grönlandtól, Kanadától és a Panama-csatornától?

Trump szóban már Putyin szintjén van, de mégis mit akar Grönlandtól, Kanadától és a Panama-csatornától?

Hogyan csökkenthetjük a stresszt, és lehetünk boldogabbak a 20-5-3 szabállyal?

Hogyan csökkenthetjük a stresszt, és lehetünk boldogabbak a 20-5-3 szabállyal?

Tizenkét éves kocsi a sláger a magyar használtautó-piacon

Tizenkét éves kocsi a sláger a magyar használtautó-piacon

Mészáros Lőrincé lett az egykori Szerencsekerék-háziasszony óbudai étterme

Mészáros Lőrincé lett az egykori Szerencsekerék-háziasszony óbudai étterme

A címlapról ajánljuk